|
2005. |
|
november 28. |
||||||||||||||||
|
Használati javaslat: Tartalomjegyzék, menürendszer: Szövegkapcsolók Képek nagyítása: Ikonok Itt a bal, illetve a jobb oldalsávban lévő vastag betűs szövegrész lehet csak azért megvastagított, hogy ezzel legyen kiemelve, de lehet hogy egyben kapcsoló is. Ha egérrel rááll, a szöveg világosabb vastagított aláhúzott zölddé válik, az egérmutató pedig kézzé, akkor kapcsoló és kattinthat a mögöttes tartalom megismeréséért. |
Tíz éves a Faipari Egyetemi Kuatásért Alapítvány 10 éves fennállása alkalmából az Alapítvány december 2-án tartotta ünnepi ülését Sopronban, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektori Tanácstermében. A támogatókat és a további érdeklődőket köszöntötte Walter Dezső polgármester, dr. Winkler András rektorhelyettes, Deák Ferenc a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Molnár Sándor a Faipari Kar dékánja, majd Csehi István a Kuratórium elnöke beszámolt az Alapítvány tevékenységéről, terveiről.
Winkler Andrástól megtudhattuk, hogy az Egyetemnek már 7 kara van és hamarosan 16 ezer diákja lesz. A hamarosan hatálybalépő új felsőoktatási törvény jelentős változásokat hoz, mert ez vezeti be Magyarországon a bachelor és master, illetve PhD szintekre osztott egyetemi képzést. Érdekes volt megismerni a Henkel cég magyarországi történetét Deák Ferenctől. A céget 130 éve alapította Fritz Henkel Achenben. Bár a tőzsdén van a cég, de ma is a család kezében van a meghatározó részvénycsomag. 1927-ben éppen Sopronban egy helyi szappanfőzővel kezdte a cég az első mai értelemben vett mosóport, a Persilt gyártani, de ugyanitt készült a Sidol, a Henko és más patinás termékek. Hosszabb távollét után 1987-ben a Henkel alapította az első magyarországi vegyesvállalatot, majd 1993. volt a HENKEL Magyarország Kft. alapítási éve. A Faipari Egyetemi Kutatásért Alapítvány a cég segítségével pedig 1995-ben jött létre. Csehi István tájékoztatása szerint az Alapítvány támogatói köre jelentősen átalakult a kezdetekhez képest. Kezdetben főleg a Henkel ragasztót felhasználók kg-onkénti 2-2 forintja és a cég ezzel azonos támogatása volt a források döntő része. Ma pedig már magánszemélyek és más cégek is támogatják az Alapítványt céljai elérésében. 2005-ben forgalom alapon 6 cég, együsszegű támogatással 30 cég és 17 magánszemély is a befizetők körébe tartozik. A cél 10 éve változatlan: diplomamunkák, doktoranduszképzés, egyetemen maradó eszközök vásárlásának támogatása. (A ragasztással kapcsolatos témák kizártak.) Évi 1-1,5 MFt a lehetőség olyan kisebb értékű és jellegű célokra, amikkel más pályázati helyeken általában eleve reménytelen indulni. A témakörök: építés, fatudomány, lemezipar, termék gyártás és tervezés, vállalati marketing, művészet. Ez a Faipari Mérnöki Kar tevékenységét támogató egyetlen közcélú, SZJA 1%-át is fogadni képes alapítvány.
Az ünnepi ülésen résztvett Szendrei Csaba, aki most a Henkel Moszkvai Képviseletének vezetője. Annak idején az ő javaslatára jött létre ez a szervezet. Az alapítvány Kuratóriumának tagi tisztéről lemondott Ádámfi Tamásné, akinek helyére a többi tisztségviselő felkérésére Várkonyi Gábor, a Graboparkett Kft. ügyvezető igazgatója lép. E beszámoló komoly hiányossága, hogy nincs benne fénykép Ecseri Józsefről, aki nélkül az esemény nem jöhetett volna létre. Érzékelhetően rengeteget "mozgott" az esemény sikeréért, mely szokását ott sem hagyta el, így nem sikerült lencsevégre kapni :( Nem árulom el, hol lelhető fel, aki nem tudja, vessen magára. :) Az ünnepi ülést követően a résztvevők érdekes látogatást tehettek a NYME műemlék könyvtárában, megismerve, hogy milyen ritkaságok szerepelnek ebben a gyűjteményben. Ugyanakkor tájékoztatást kaptak az NYME Központi Könyvtárának működéséről napi problémáiról is. Nulla állami támogatás a magyar erdők közcélú funkcióira 2006-ban Tisztelt Állampolgár! Tudja-e Ön, hogy Tudja-e Ön, hogy Tudja-e, hogy amikor az erdészek fellépnek a hazai erdők Kérjük támogassa és fogadja megértéssel ez irányú A fenti szöveg Ez a közlemény fizetett hirdetésként megjelent a november 30-i Népszabadságban, illetve aznap a Magyar Nemzetben rövid riport jelent meg a MEGOSZ főtitkárával, aki a 2005-43. lapszámunkban található elemzés lényegét ismertette. Olvasóinkat emlékeztetem az erdészeti támogatásokkal kapcsolatban megjelent korábbi hírünkre a FATÁJ-online 2005-43. heti számban, melyben a FÖVÉT Erdészeti és Faipari Ágazati Tanácsának megalakulásáról számoltunk be. Abban a hírben részletes elemzés is található az erdészeti támogatások elapadásáról és 2006. évi "igen szűkös" voltáról. Ha valaki érdeklődik a háttér és a részletek iránt, javaslom olvassa el azt a hírt és az elemzést is. A FÖVÉT november 30-i ülésén az FVM részéről tájékoztató hangzott el a 2006. évi költségvetés agrár fejezetével kapcsolatban. Lényegében új információt nem kaptunk, a keretek azonosak a más ismerttel, mozgástér nincs. Az Erdészeti és Faipari Ágazati Tanács előterjesztése - az FVM lassú belső ügyintézése miatt - nem jutott el időben a FÖVÉT titkárságra, így érdemi napirendi pontként nem szerepelt. Ennek ellenére a FAGOSZ és a MEGOSZ igyekezett az ágazat érdekeit képviselni, azonban a hatósági oldal érzéketlen volt az elmondottakra. Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Erdészeti albizottsága részére az NYME EVGI által készített október 19-i előterjesztést a 43. lapszámban lehetett letölteni. Az időközi egyeztetések alapján elkészült ezen előterjesztés továbbfejlesztett változata, amely már a 2007. évre is előretekint. Lényege, hogy a támogatási többlet igényt a javaslattevő megosztja 2006. évi 2 MdFt és 2007. évi 3,91 MdFt tételekre, valamint előrevetíti azt a lehetőséget is, hogy 2007-ben és -től az erdőfenntartási járulék fizetési kötelezettség fel lenne függesztve, vagy megszűnne. Ezt az újabb előterjesztést (pdf 134 kB) az Erdészeti albizottság december 1-én megkapta. A közlemény aláírói közül a MEGOSZ, a FAGOSZ és az OEE tartott közös sajtótájékoztatót december 2-án az Erdészeti Információs Központban, melyről beszámolt a Forestpress, a HÍRTV és cikk jelent meg a Világ Gazdaság dec.5-i számában is. A probléma lényege, hogy ami a földművelés egyéb ágaiban nem gyakorlat: lényegében különbözeti járadék jelleggel az Erdőtörvény alapján adó módjára beszedett erdőfenntartási járulékot oszt vissza az állam az agrártámogatás keretében az erdőfelújítás támogatására. Ez az erdőgazdálkodásban "körbejáró" pénz. Ugyanakkor közcélú erdészeti funkciókra a társadalom elvárásainak teljesítése érdekében 2004-ig tényleges támogatás is volt 1,5-2 Md Ft értékben, ami 2005-ben már elmaradt és a 2006. évi költségvetés tervezetéből is hiányzik. Ezt a munkát a köz továbbra is elvárja, azonban az állam nem fizeti ki. = (a) elmarad, (b) a gazdálkodók nyereségük terhére végzik el (c) az erdőfelújítás fedezetének egy részét kell ide átcsoportosítani, akkor viszont arra nem marad támogatási forrás. Tisztújítás az Európai Faipari Szövetségnél (CEI-Bois)
Létrejött a megállapodás a minimálbérről A megállapodás 2006-2007-2008. évekre szól és minimálbért, illetve ennél magasabb garantált bérminimumot határoz meg. A minimálbér a fenti évek sorrendjében: 62,5 , 65,5 , illetve 69,0 ezer Ft. A garantált bérminimum pedig a gyakorlati évektől és a végzettségtől függően az előzőeknek különböző %-kal megemelt mértéke. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban létrejött megállapodás teljes, eredeti szövege a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium honlapján megtalálható, az érdekelteknek célszerű a teljes szöveg alapos tanulmányozása.
Utolsó frissítés: 2005-12-07 |
A FATÁJ-online lapot a FAGOSZ titkárság készíti. Ha valakinek nem lenne pdf fájl olvasásához eszköze:
|
|
Fagazdasági Országos Szakmai
Szövetség, FAGOSZ |
Hirdetési
tarifák |
FAGOSZ:
H-1012 Budapest, Kuny Domokos utca 13-15. |