2005.
43.hét


október 24.
-----
október 30.

Ezek a 43. hét hírei, de azon a héten volt a FAkonferencia és néhány más olyan esemény, ami miatt a hetilap e száma egy hét késéssel készül el.

 

 

XXIX. FAkonferencia

Október 25-26-án Kecskeméten volt a FAGOSZ Faipari és Fakereskedelmi Konferencia mintegy 120 résztvevővel, akik elégedettek voltak az esemény programjával, a helyszínnel a kapott szolgáltatásokkal.

A részvevők megkapták az ilyenkor szokásos FAGOSZ gazdaságelemzést (661kB pdf) a faiparra és a bútoriparra és az ezeket lényegesen befolyásoló tényezőkre. Az elemzés több év folyamatait tekinti át és kitér a 2005. első félév változásaira is.
Meglepetés volt a Magyar-német faipari értelmező kéziszótár, amit az ez iránt érdeklődő résztvevők szintén megkaptak. A szótár a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter szervezésében jelent meg. A 176 oldalas kiadvány a faipari kifejezéseket magyarul és németül is értelemezésekkel együtt tartalmazza. A függelékben pedig Szemerey Tamás szerkesztésében az asztalosságban használt idegen szavak gyűjteménye van.
Ha bárkinek még szüksége lenne erre a szótárra, térítés mentesen (a készlet erejéig) megkaphatja a PANFA klasztermenedzserétől, Kalcsú Zoltántól.

A konferencia öt előadása közül itt az alábbi három érhető el:
Sódar Pál, vezérigazgató, KEFAG Rt. : A fa komlex hasznosítása a KEFAG Rt-nél (9,9MB pdf)
Moskovits Pál, ügyvezető igazgató helyettes, Otthon Centrum: A lakó ingatlanok piacának jelen tendenciái, ezek várható hatása a fapiacra (1MB pdf)
Kurusa László, PANFA Klaszter: Az együttműködés gazdasági ereje és lehetősége a faiparban (1MB pdf)

A rendézvénynek helyet, az ott alvóknak szállást adó Három Gúnár Rendezvényház, illetve Szálloda kíváló szolgáltatással állt rendelkezésünkre, szívesen ajánljuk hasonló méretű eseményekhez másoknak is.

2005-11-03 FAGOSZ

Megalakult a FÖVÉT Erdészeti és Faipari, valamint Halászati és Vadászati Ágazati Tanácsa

A FÖVÉT október 12-én aláírt új megállapodása (359kB pdf) alapján megalkultak az ágazati tanácsok, melyek közül a FAGOSZ számára különösen az Erdészeti és Faipari (EF ÁT), valamint a Halászati és Vadászati Ágazati Tanácsok (HV ÁT) a fontosak. A másik három ÁT munkáját várhatóan az FVM honlapján lehet majd nyomon követni.

Az Erdészeti és Faipari ÁT-ban résztvételre mint FÖVÉT tagok érdekeltségüket bejentették:

  • AMSZ Agrár Munkaadói Szövetség
  • AIOSZ Agrárkutató Intézmények Országos Szövetsége
  • EFDOSZ Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete
  • FAGOSZ Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség
  • MEGOSZ Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége
  • MFOSZ Magyar Földbirtokosok Országos Szövetsége
  • MAGOSZ Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége
  • MKKSZ Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete
  • MEDOSZ Mezőgazdasági és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
  • METÁSZ Mezőgazdasági Gazdasági Társaságok Szövetsége

Az október 27-én tartott alakuló ülésen a résztvevők elfogadták az EF ÁT működési szabályzatát. Egy éves időtartamra elnöknek választották Dombóvári Dénest a MEGOSZ képviseletében és alelnöknek választották Mőcsényi Miklóst a FAGOSZ képviseletében. A FAGOSZ javaslatára a jelenlévők elfogadták azonnali tárgyalásra az Erdészeti Albizottság felkérésére 2006. évi erdészeti támogatásokra készült javaslatot (140kB pdf). A leírtakkal a jelenlévők egyetértettek és azt, mint saját körben meg nem oldható ügyet a FÖVÉT következő ülése elé terjesztették tárgyalásra. Ugyanakkor egyetértettek a résztvevők, hogy a következő - még 2005. évi - ülésen a 2007-től várható erdészeti támogatások koncepcióját tárgyalja meg az Edészeti Főosztály előterjesztésében az EF ÁT, továbbá szükség szerint napirendjére veszi a testület - amint lehet - az Erdőtörvény módosításának tervezetét is.

A Halászati és Vadászati ÁT-ban részvételre mint FÖVÉT tagok érdekeltségüket bejelentették:

  • AMSZ Agrár Munkaadói Szövetség
  • AIOSZ Agrárkutató Intézmények Országos Szövetsége
  • FAGOSZ Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség
  • HOSZT Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa
  • MEGOSZ Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége
  • MFOSZ Magyar Földbirtokosok Országos Szövetsége
  • MEDOSZ Mezőgazdasági és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
  • METÁSZ Mezőgazdasági Gazdasági Társaságok Szövetsége
  • VTOSZ Vízgazdálkodási Társulások Országos Szövetsége

Az október 24-én tartott alakuló ülésen a résztvevők megtárgyalták a HV ÁT működési szabályzatát, melyet következő ülésükön véglegesítenek. Úgy döntöttek, hogy a tagság szervezetneveinek abc sorrendjében követik egymás fél éves rotációban az elnökök és az alelnökök. Így az első elnököt a AMSZ, az első alelnököt pedig az AIOSZ adja. E szervezetek a következő ülésig nevezik meg e képviselőiket. A FAGOSZ-t a HV ÁT-ban Buzgó József, a SEFAG Rt. vagdazdálkodási osztályvezetője képviseli. A testület elsőnek a Vadászati törvény módosítás tervezetével kíván foglalkozni.

2005-11-02 FAGOSZ

 

Utolsó frissítés: 2005-11-04

A FATÁJ-online lapot a FAGOSZ titkárság készíti.

Ha valakinek nem lenne pdf fájl olvasásához eszköze: