2006.
8. hét

FELIRATKOZÁS
FATÁJ-online hetilap körlevéllistára.
Ha nem közvetlenül értesült a lapról és továbbiakban szeretne rendszeresen értesítést kapni, akkor a fenti kapcsolóval küldjön egy e-mailt, a tárgyat (subject) változatlanul hagyva.
Örömmel vesszük, ha levelében jelzi közelebbi érdeklődési, illetve szakterületét.

február 20.
-----
február 26.

Használat:

Tartalomjegyzék, menürendszer:
induljon itt: www.fagosz.hu használja a FATÁJ menüt.

A középső test részben lévő barna , barna szövegkapcsolók
és a , jelek további helyekre vezetnek, vagy egy dokumentumot nyitnak meg.

Itt a bal, illetve a jobb oldalsávban lévő vastag betűs szövegrész is lehet szövegkapcsoló.

 

 


FAGOSZ, MBFSZ, OAFSZ = MAFABE közgyűlések és konferencia:
Tihany, március 24-25.

A bevált gyakorlat szerint az idén is egy helyen és időpontban tartja közgyűlését a három szövetség.


Megjelent a FAKAT-Komplex.CD 2006. februári kiadása

Újdonságok a FAKAT-Komplex CD-n:
  • Már 9876 fával foglalkozó hazai vállalkozás adataival;
  • FAKAT-Komplex.CD 2006 február
  • az adatbázisba beépítettük a faipari és erdészeti szakképzéssel foglalkozó hazai intézményeket (110 iskola);
  • bővült az adatexport lehetősége: a korábban is exportálható cégnév, cím, első vezető adatok;
  • kibűvültek a telefon, telefax, e-mail, honlap, tevékenység szöveges leírása kategóriákkal;
  • továbbra is három nyelvű kezelőfelület (magyar, angol, német);
  • aktív e-mail (1944 cégnél központi+személyes+alegységi) és honlap (1480 cégnél) címek;
  • közel 300 cégnél részlegek, telephelyek, alegységek felsorolása;
  • folyamatosan (visszatérően) ellenőrzött céginformációk;
  • az érintett cégeknek díjmentes bekerülés.

A FAKAT-Komlpex.CD részletes bemutatása és megrendelési lehetősége.
2006-02-24 FATÁJ


Erdő források az EU-ban, az EU erdészeti stratégiája, új áttekintő honlap

Forest resources in the EU and the EU Forestry StrategyÚj honlapot indtott az Európai Bizottság Forest resources in the EU and the EU Forestry Strategy címmel, melynek jelentős hátránya, hogy a szövegek csak angolul, németül és franciául, de ezen belül is elsősorban csak angolul érhetőek el, amiért szabadkozik az EB. Ugyanakkor kifejezett előnye a lapnak, hogy ezen a témába vágó minden információ egy helyn és jól rendezetten elérhető. Statisztikák, elemzések, tárgyalási menetek, testületek bemutatása a szak- és nagyközönségnek.
Az új honlap bevezető szövege: Az EU-ban az erdők természeti típusa, fedettsége, tulajdonszerkezete szerinti nagy változatosság van jelen. Az erdő Európa egyik legfonosabb megújuló erőforrása, sokféle hasznot szolgáltat a társadalomnak és a gazdaságnak. Európa természetmegőrzésében is nagy a szerepe. Az erdők és fás területek mintegy 160 Mha-t, durván az EU területének 35%-át teszik ki. Ebből 117 Mha szolgálja a fatermesztést. Az erdőtelepítési programok eredményeként és a beerdősödés folytán az elmúlt évtizedekben nőtt az erdőterület az EU-ban.
Aki az EU erdészeti eseményeivel és jelenségeivel foglalkozik nagy segítséget kapott ezzel, a továbbiakban ez lehet a kályhája, ahonnét elindulhat.
2006-02-24 FATÁJ, SzT figyelmeztetése alapján


Még a végén fa-etanol és fa-dízel is lesz?

"Az Európai Uniónak továbbra is támogatnia kell emellett a második generációs bioüzemanyagok, például a fa cellulóztartalmából előállított etanol, a Fischer-Tropsch-eljárással készülő biodízel és a bio-dimetil-éter kutatását." Ez szerepel annak a leírásnak a végén, amelyik szerint a Bizottság a bioüzemanyag-előállítás fellendítését szorgalmazza. Ha ez igaz lesz, akkor lesz csak igazi felfordulás a fapiacon. A további részleteket megtalálja az EB e témára vonatkozó magyar nyelvű sajtóanyagában, illetve az EU Bioüzemanyag Startégiáját bemutató önálló angol nyelvű oldalán.
2006-02-24 FATÁJ, ha már az éppen arra jártam


Céghírek

A Skanditrä Kereskedelmi Képviselet e-mail címei megváltoztak, új címek: a FATUDAKOZÓ-ban.
2006-02-24 FATÁJ


EXPOWOOD-on nemzetközi faipari üzletember-találkozó, Brassó március 9.

Faipari üzletember-találkozó, Brassó, március 9.A B-WITH rendezvényt Euro Info Központokból álló konzorcium szervezi: EIC Brassó, EIC Temesvár, EIC Bukarest, EIC Baia Mare, EIC Ramnicu Valcea, EIC Graz, EIC Viborg,  EIC Zalaegerszeg.  Koordinátor: EIC Budapest (ITDH). Cél: új üzleti kapcsolatok a különböző régiókból érkező vállalkozások számára. Kapcsolatépítés EU és előEU országok között + tapasztalat csere. Az EXPOWOOD faipari vásár révén sok érdeklődőre számítanak a szervezők. Szektor: fakitermelés, fafeldolgozás, kapcsolódó gépipar, erdőgazdálkodás, bútoripar.
A B-WITH rendszvény honlapján megtalálja az összes további háttérinfót, jelentkezési lapot, stb.
A VG.hu cikke az eseményről.
2006-02-24 FATÁJ


Erdei kerékpározás, mint kiemelt erdőstratégiai ügy

No olyan nagyon mégsem kiemelt, de az FVM Erdészeti Főosztály rá kellett kérdezzen a vélhetően érintettekre egy javaslat kapcsán, melyben szerepel a FAGOSZ neve is, pedig nem kellett volna, hogy szerepeljen. Ettől még persze élő problémáról van szó. A további részletekért kattintson a képecskére.


EU Szennyezőanyag -kibocsátási és -szállítási nyilvántartás

Az EU hivatalos lapjában 2006. február 4-én megjelent az EP és az ET 166/2006/EK rendelete (2006. január 18.) az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartás létrehozásáról, valamint a 91/689/EGK és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról. A rendelet teljes szövege magyarul pdf-ben.
Ezt a European Pollutant Release and Transfer Register-t PRTR-nek rövidítik és minden angol szövegben így hivatkoznak rá. A PRTR a mai European Pollutant Register-t (EPER) egészíti ki, melyet 2004-ben jelentettek meg annak érdekében, hogy az ipar kibocsátási adaihoz a köz hozzáférhessen.
Minthogy az EPER adatközlési rendszer az IPPC (Integrated Pollution Prevention and Control) által lefedett területekre vonatkozik, a PRTR szintén lefedi az ipari tevékenységeket, többek között az alábbiakat:
20 t/nap mennyiség feletti forgácslap, farostlemez és rétegeltlemez gyártása,
50 m3/nap mennyiség feletti ipari faanyagvédelem,
felületkezelés 150 kg/óra vagy 200 t/év fölötti oldószer felhasználás esete.

A fentiek szerinti cégeknek különböző jelentéseket kell készíteniük (levegő, víz, talaj szennyezése, veszélyes hulladék évi 2t+, nem veszélyes hulladék évi 2et+, szennyvízbe eresztett melléklet szerintiek esetén). Az első jelentést 2007-ről kell készíteni a PRTR szerint, tagállamonkén eltérően a tárgyév utáni 15-18. hónap végi határidőig.
Már ez is nagyon sok céget fog érinteni Európa szerte, ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy ha az IPPC irányelvet nagyobb mértékben módosítják, akkor a PRTR a mainál is több faipari cégre fog vonatkozni.

Európai Faipari SzövetségEzt a figyelemfelhívást az Európai Faipari Szövetség titkárságunkra, mint a szervezet tagjának küldött tájékoztatása alapján tettük.
2006-02-22 FAGOSZ


Faipari hírek Lengyelországból: farostlemez, panelparketta

A Steico cégé lett a Czarna Woda-i farostlemezgyár
Lengyelország első, Czarna Woda-i farostlemezgyárát átvette a Steico cég, amely a Czarnkow-i Farostlemezgyárnak is tulajdonosa. Így a két gyár szigetelő farostlemez kapacitása eléri a 130e t/év mennyiséget, s ezzel az európai piac 50%-át fedi le. Czarna Woda-ban két keménylemez sor, Czarnkówban hat működik és ez utóbbinál további kettő épül. Ugyanitt száraz eljárással szigetelő rostlemezsort is építenek, de nem fa, hanem kenderpozdorja alapanyagra. Ismeretes, hogy az EU támogatja a kender termesztését. A Steico konkurenciái a Pfeiderer és a Homanit cégek, amelyeknél két HDF sor építésére is sor kerül.
Moc w Czarnej Wodzie. GPD 2006/1: 9

Bővül a panelparketta kapacitás Lengyelországban
Növekszik a ragasztás nélküli lerakható panelparketta iránti igény. A Baltic Wood SA. eddig 2.200 mm hosszú paneleket gyártott és Baltic FloorR néven hozta forgalomba. Most ennek kiegészítéseképpen olyan gyártósort épít, amely 1.100 mm-es, Baltic LOC néven védett kialakítású, bepattintós élprofilú panelparkettát fog előállítani. A beruházás 2006. márciusában készül el és az új soron 2.250.000 m2 parkettát készítenek évente.
Zwiekszaja moce. GPD 2006/1: 10
2006-02-22 FATÁJ , TSL


Új FAGOSZ tagok: Boróka Kft., Mercsek József EV

Két vállalkozás lépett be tagnak a FAGOSZ-ba 2006. februárban:

BORÓKA Kft.A Boróka Kft. tevékenysége: Erdőgazdálkodás, integrátor, erdészeti csemeték nevelése: akác, nemesnyár. Nemesnyár anyatelep fenntartása.
A cég ügyvezetője: Sipos Ferdinánd (20) 9466657
Cím: 6120 Kiskunmajsa, Árpád u. 40.

Telefon: (77) 581-250, (20) 497-0804
Fax: (77) 581-251
Email: boroka@emitelnet.hu
Honlap: www.fagosz.hu/borokakft

Mercsek József egyéni vállalkozó, erdőgazdálkodási, szakirányítási vállalkozás tevékenysége: Erdőgazdálkodás, erdészeti szakirányítás, faanyag felvásárlás, értékesítés, erdősítés, tervezés, fakitermelés, veszélyes fák kitermelése, zöldfelületek kaszálása, tisztítás, gyérítés.
Cím: 8000 Székesfehérvár, Horváth István ltp. 13. IV/2.
Telefon: (30) 969-5710, Fax: (22) 381-028
Email: mercsek@freemail.hu
Honlap: www.fagosz.hu/mercsek

2006-02-22 FATÁJ


2005. évi árindexek (tűzifa, bútor, ...)

A KSH honlapjáról letölthető kiadványok között található a "Fogyasztóiár-index füzetek 2005. október-december és 2005. évben", amelyik a maga 32 oldalas elemzésével a téma alapos áttekintése. Ebben szaketületünkre vonatkozó részletet viszonylag keveset találni. Amiket észrevettem:

A tűzifa ára a háztartási energia összesített 5,1 %-ával szemben 3,3%-ka nőtt 2005-ben. A szobabútor, valamint a konyha és egyéb bútorok ára pedig csökkent 1,1%-kal, illetve 4,1%-kal. Érdeklődési körünkből összesen ez a három termék szerepel a kiemelten megfigyelt 156 között a fogyasztási kosárban.
A bútorok esetében az árcsökkenés a lakosság egyes rétegeinek árindexét mutató táblázatból is látható a 19. oldalon. Itt azonban az oszlop és sormegnevezések valamely okból csak angol nyelvűek. Minden esetre, ha a bútorok, berendezések, háztartási felszerelésekből a mosás és takarítás fogyóanyagainak ára kicsit emelkedett, akkor nyilván a bútoroké és hasonlóké az összesítő 6. sorban szereplőnél is jobban csökkent.
2006-02-22 FATÁJ


6840 cég működött a fafeldolgozásban 2005. végén

2005. december 31-én a regisztrált gazdasági szervezetek száma 1.299 ezer volt, 12 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A bejegyzett vállalkozások száma 10 ezerrel, a nonprofit szervezetek száma 2 ezerrel emelkedett. A költségvetési és társadalombiztosítási szervezetek száma viszont kis mértékben csökkent. A társas vállalkozások száma 16 és fél ezerrel nőtt (+3,5%), az egyéniek száma pedig 6 és fél ezerrel (-0,9%) csökkent.
A fő tevékenységek szerinti megoszlásban lényeges eltolódás nem volt. 2005. végén az ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatás (37%), a kereskedelem és javítás (18,1%) ágban tevékenykedik a vállalkozások több, mint fele. A többi terület: építőipar 8,0%, ipar 7,2%, egyéb közösségi, személyi szolgáltatás és egyéb tevékenység 6,7%, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 6,2%, mezőgazdaság és erdőgazdálkodás 4,6%, szállítás, posta, távközlés 3,9%, oktatás 3,2%, pénzügyi tevékenység 2,9%, egészségügy 2,3%.
kapcsoló s KSH honlapjáhozA KSH február 21-i 29. számú gyorstájékoztatójában olvashatók a további részletek. A gazdasági ágak szerinti bontású táblázatban a DD Fafeldolgozás (fűrész, lemez, csomagoló, építő, egyéb) szerepel önálló soron, összesen 6.840 céggel, amiből 1.894 Kft., 17 Rt., 1.522 Bt, 70 Kkt., 40 szövetkezet és 3.204 egyéni. Sajnos az A+B "Mező és erdőgazdálkodás" összevontan jelenik meg, a bútoripar pedig a DN "Máshová nem sorolt feldolgozóipar" része másokkal, így a két számunkra érdekes terület adatai önállóan ebben a kimutatásban nem jelennek meg.
2006-02-22 FATÁJ


OKJ: Elkészült az új szakképzési jegyzék

nemzeti Szakképzési IntézetAz eddigi 807 helyett 416 féle szakképesítést tartalmaz a most elkészült új Országos Képzési Jegyzék. Újdonság, hogy az a fiatal, aki az adott szakképesítés követelményeinek teljesítésére nem képes, vagy valamilyen okból nem akarja, saját döntése alapján részszakképesítést is szerezhet.
A képzési jegyzék átalakítása során a fő cél a gazdaságban lévő munkakörökhöz szükséges szakképesítések biztosítása, az alapfokú végzettséggel nem rendelkezők szakképzésbe való belépésének lehetővé tétele volt - mutatott rá az oktatási miniszter. Lehetőség nyílik a korábban megszerzett szakképesítések esetében úgynevezett ráépülő szakképesítés megszerzésére is. Az a fiatal, aki az adott szakképesítés követelményeinek teljesítésére nem képes, vagy nem akarja a követelményeket valamilyen okból teljesíteni, saját döntése alapján részszakképesítést is szerezhet. Az OKJ bemutatása a Magyarország.hu-ban
Az új OKJ-vel kapcsolatban további részletek találhatóak az NSZI honlapján, és letölthető az OKJ xls táblázatként (19 oldal), valamint a rendelet teljes szövege doc-ban. Az OKJ táblázatból a FAGOSZ titkárság készített egy két oldalas kivonatot, amely csak az erdész, fás szakterülethez tartozó szakmákat forolja fel. (A rendelet szövege az NSZI honlapjáról még tervezeti formában tölthető le, de bizonyára ez a végleges is.)
A MAFABÉ-ban tömörült szervezetek (FAGOSZ, MBFSZ, OAFSZ) azt kérdezték a jogalkotótól január 16-án, hogy a 230-as fa és bútoripari technikus esetében ha az épületasztalos az elágazások között nincs nevesítve (ez volt a tervezeti állapot 2005. decemberben), akkor az épületasztalos imeretek a jövőben oktathatóak lesznek-e ezen a szinten? E kérdésünkre nem kaptunk eddig választ, illetve az OKJ a technikusok esetében az épületasztalos nevesítése nélkül jelent meg.
Van az OKJ-ban néhány érdekesség, pl. a Fűrészipari gépkezelő az Épületasztalos szakma rész-szakképzése és lehet még más is. A MAFABÉ 2006-ban soros elnöke Fekete Lajos, a FAGOSZ elnöke és értelemszerűen a titkársági teendőket a FAGOSZ látja el. Ezért arra kérjük az erdőgazdálkodás, faipar és bútoripar cégeit és oktatási intézményeit, ha a megjelent rendelettel, illetve az OKJ-val kapcsolatban bármely észrevételük lenne, azt jutassák el a FAGOSZ titkárságára.
2006-02-20 FATÁJ


Az erdők növekedése és a CO2 kvóta

Előző, a FATÁJ 2006_7 lapszámunkban Erdőirtás??? című cikkben ismertettük Buzás Zoltán erdőmérnök, erdőtulajdonos meglátásait az erdők CO2 lekötéséről és ennek széndioxid-kereskedelmi értékéről.
Buzás Zoltán '88-tól a tájvédelmi körzetvezető volt Ócsán, mely terület akkor még a Kiskunsági NP-hoz tartozott. (Ma DINP területe.) '92-től a Baranyai TESZÖV-nél dolgozott erdészeti szaktanácsadóként, illetve az Erdőgazdálkodó Kft. keretében vettek haszonbérbe erdőket. Ma egy két kisebb erdőtagban társtulajdonos, illetve a Telekom Környezetvédelmi Irányítási és Koordinációs Csoportjában munkatárs. A környezet és az erdők iránti elkötelezettsége alapján készítette el elemzését a Kyotoi Egyezmény és az erdők növedékének kapcsolatáról. Először levelet írt e tárgyban a KvVM közigazgatási államtitkárának, majd gondolatai megjelentek a HVG-ben.
Itt közzétesszük "A Kiotói Jegyzőköny pofon az erdőgazdálkodásnak" eredeti című írásának teljes szövegét Buzas Zoltán írása Buzas Zoltán írása, valamint azt a számítási anyagot, amivel a KvVM-et megkereste Buzas Zoltan levezetése egy erdőtagra Buzas Zoltan levezetése egy erdőtagra. A számítási anyagban szereplő módszertan szerinti, az ország összes erdejére vonazkozó CO2 lekötés táblázata cikke teljes szövege végén található. (Egyeztetésünk alapján ez utóbbiból a Mátrakeresztesre vonatkozó mondatot kivettük.)
Figyelemre méltó, hogy a magyar erdők logikája szerinti éves szénlekötésének kvóta értéke közel 100 MdFt lenne, ha ez forgalmazható lenne, illetve tovább számolva ez 40-50 eFt/ha számított érték lenne.

A témához a jogszabályi háttér: 2005. évi XV. törvényaz üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről.

Igaz, évente a folyónövedék mennyiségének mintegy fele marad az erdőben lábonálló fatömegként + apadékként és a másik fele pedig áruként a felhasználókhoz jut. Ugyanakkor az eladott fa (ha nagyon durván becsüljük) mintegy fele termékbe épülve hosszú távon CO2 megtartó, a másik fele pedig erdei tűzifa vagy ipari melléktermék alakjában energiahordozóként hasznosul. A kvóta-üzletben legfeljebb a bioárammá alakuló hányad vesz részt, mintegy évi 1 Mm3 fa, a többi nem, legyen szó erdőben vagy fatermékben (épület, bútor, stb) hosszú távra letárolt szénlekötőről, szénnyelőről. Tudós elemzőknek és szakpolitikusoknak lehet hogy érdemes lenne e témát boncolgatni.

Megjegyzem: egységnyi elektromos energia előállítása különböző energiahordozók esetén eltérő mennyiségű CO2 kibocsátással kell járjon, az anyag nedvességtartalmából és az egyéb tulajdonságaiból következő eltérő energetikai hatásfokból adódóan. Kíváncsi lennék olyan összehasonlításra, hogy a gáz, az olaj, a különböző szenek és lignit, illetve a biomasszák változatai (köztük az erdei fa és az energiaültetvény-apríték) tCO2/kWh fajlagossal lennének láthatóak.

Az eset mellékterméke, hogy a HVG-vel sikerült tisztázni, hogy a magyar erdőkkel kapcsolatban az irtás szó használata (hiszen ez leginkább a pusztítás hangulatát adja) helytelen, különösen, ha éppen az erdők tömegének növekedésével foglalkozó cikkről van szó.
2006-02-21 FATÁJ, Mőcsényi Miklós


Szerszámipari csúcstalálkozó, Köln, március 5-8.

A kölni vásárváros ad otthont 2006-ban a szerszámipar csúcstalálkozójának, ahol a szerszámgyártók, a kereskedők, illetve a szerszámfelhasználók találnak kitűnő tájékozódási és kapcsolatépítési lehetőséget.
A szerszámok mellett a biztonságtechnikai és az építőanyagipari újdonságokba, valamint a "Csináld magad" termékek legfrissebb kínálatába és az innovatív megoldásokba is betekintést nyerhet az, aki Kölnbe látogat 2006. március 5-8. között. A szakvásár óriási területen (nettó 170.000 m2!) biztosít jól informáltságot várhatóan 3.700 kiállító képviselője és a 75.000 szakmai látogató részére.
Részletes információ: www.hardwarefair.com
A vásárra a Koelnmesse magyarországi vásárképviselete forintért, elővételben, a vásár jegypénztári áránál alacsonyabb áron értékesít belépőket, amely belépők már a repülőtérre, a városba érkezést követően ingyenes tömegközlekedésre is jogosítanak. A képviselet partner utazási irodái bevonásával kitűnő, meglepően kedvező árú kiutazási és szálláshely-megoldásokat kínál az egyénileg és a csoportosan utazóknak.
Kapcsolat: Kakuk Márta, vásárképviselő
Cím: 1024 Budapest, Margit krt. 43-45.
Tel/Fax: (06 1) 240 0810
Internet: www.koelnmesse-monart.hu
2006-02-20 Monart


Nemzetköziesedési konferencia Budapesten március 27-én délután

Alsó-Ausztria Gazdasági Ügynöksége Nemzetköziesedési konferenciát szervez március 27-én Budapesten. Az eseményen osztrák faipari szakemberek és faipari klaszterek résztvétele is várható. Az Ügynökség honlapján az esemény részletes leírása és programja, illetve jelentkezési lapja megtalálható németül. A rendezvény díjtalan. További tájékoztatást ad: Bolzer Karola képviseletvezető, ecoplus. Alsó-Ausztria Gazdasági Ügynöksége Kft. (ecoplus. The Business Agency of Lower Austria Ltd.) H-1054 Budapest Akadémia utca 6 Tel.: +36 1 484 4621 Fax: -4622 Mobil: +36 20 519 6291 office.budapest@ecoplus.at www.ecoplus.at www.int-eu.at www.loweraustria.biz Tőle lehet magyar nyelvű programot és jelentkezési lapot is kérni, illetve a program magyarul és a jelentkezési lap magyarul.
2006-02-20 FATÁJ


Sajtószemle

10 milliárdokkal Indul a CO2 üzlet: Várhatóan hatvan napon belül lesz építési engedély a Dél-nyírségi Bioenergia Projektre, amely egy az úgynevezett együttes végrehajtás keretében külföldi tőkéből épülő energetikai beruházás Szakoly közelében. (Polgári István, LBM Kft. ügyvezető). Az együttes végrehajtási projektek lényege, hogy egy magyar és egy külföldi cég beruház az itteni szén-dioxid-emisszió csökkentésébe. A külföldi társaság ennek fejében a meg nem termelt szén-dioxid utáni kvótákat "elviszi" Magyarországról, és azok a kiotói egyezmény alapján beszámíthatók az anyaországának kibocsátásába. Így az ottani emisszió meghaladhatja a jegyzőkönyvben vállalt kibocsátási plafont, az egyezmény megsértése nélkül. Jelen pillanatban igencsak bőséges az ezen céllal létrehozandó beruházások listája, hiszen összesen 37 cégnek adtak ki a szakhatóságok támogatói vagy jóváhagyói nyilatkozatot az együttes végrehajtási projekthez - közölték a KvVM-nél.
A tervezett teljesítmény 20 megawatt, alanyag: biomassza = az első években szinte teljesen a helyi állami és magánerdészetekből származó faapríték és faforgács, amit 4000 km2 területről begyűjtve. Sikerülhet megállapodni hét helybéli vállalkozóval is, akik fejenként 400-500 ha-on energiaerdőt telepítenének. További részletek: Index
Kommentár: 37 ilyen van előkészület alatt??? Lehet, hogy mégiscsak fel kellen mérni az energetikai és fűtési célú berendezéseket (meglévők, épülők, tervezettek, engedélyezettek,...), illetve ezek jelen és várható faigényét, majd ezt összevetni a lehetséges forrással, ahogy ezt a FAGOSZ már többször javasolta.

TESCO - DOMUS, újabb fejlemlény, közeledik a végjáték? Napi

Az MGI és a Soproni Faipari és Erdészeti Egyetem másfél éve közös kutatási programmal próbál olyan gázfejlesztő kazánt létrehozni, amely a mezőgazdasági termelés során keletező vegyes hulladékból, melléktermékből képez gázt. NOL

Tűzifakereslet: Vidéken sokan azt tartják: csak a bolond dobja ki a vegyes tüzelésű kazánt, amikor bevezeti a gázt. NOL

"Az Örök Mecsekért" díjat adományozta a Mecsek Egyesület a Mecseki Erdészeti Zrt.-nek. A díjat azért ítélték az erdészetnek, mert hozzájárultak ahhoz, hogy a Mecsek kincsei fennmaradjanak az utókor számára is. Az oklevelet Káldy József, a társaság vezérigazgatója vette át. Pécsinapilap

Az egyedi tervezésű olasz bútorok nagy népszerűségnek örvendenek a nemzetközi színtéren, s mint Lucio Pellanda, az olaszországi Telle sul Brenta-i székhelyű Arredo Pellanda egyik vezetője fogalmazott: ilyen tendenciára számítanak Magyarországon is. A közepes nagyságúnak számító, Vicenza közelében lévő társaság ugyanis a közép-európai régióból elsőként hazánkat célozta meg. Világgazdaság

Nagy tervünk a bruttó 900 millió forint beruházási értékű Zalaegerszegi Innovációs és Technológiai Központ (Zitek) létrehozása 2008 végére - vázolta elképzeléseiket Böszörményi László, a PANFA-t is működtető ZMVA igazgatója. Világgazdaság

"Az építészet Bartókja" - Breuer Marcell, aki a csőszéket is megtervezte. Magyar Rádió

Máté Bence. Róla többet nem mondok, tessék itt megtekinteni, mit tud ő: http://www.matebence.hu
Forestpress

Eredményesen felderített falopási eset Sárváron. Nyugat.hu

Lakástrend és Design 2006. kiállítás, Műcsarnok, március 2-5. Házat, lakást venni, felújítani szándékozó, egy-egy helyiséget szebbíteni vágyó, ötletekre éhes amatőr, dilettáns, szakember és kultúrsznob, gyere! Est.hu

Kigyulladt egy parkettával megrakott kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Herceghalom térségében. Index, Origó, MNO,

Eldőlt, hogy az EU-pénzek (összesen 6.451 mrd Ft) 24%-nak (mintegy 1596 mrd Ft) felhasználásáról dönthetnének a régiók 2007-2013 közötti időszakban a második Nemzeti Fejlesztési Terv stratégiai referenciakeret alapján - értesült a Világgazdaság. A gazdasági versenyképesség közvetlen fejlesztéseire 10%, azaz hét évre 665 milliárd forintos keret körvonalazódik. A közlekedési infrastruktúrának 18% (1.197 mrd Ft), a környezet-, víz- és természetvédelemnek, valamint az ide sorolt alternatív energiaforrásoknak együtt szintén 18% lehet a részesedése. Portfolio

A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt nehézzé váló terepi szállítások megkönnyítését szolgálja az a két finn gyártmányú, daruval felszerelt gép, melyet tavaly nyáron vásárolt a Mecseki Erdészeti Rt. Pécsinapilap, Dunántúli Napló

Az EU vizsgálná Indonézia faexportját az illegális fakitermelés és annak továbbadása szempontjából. Forestpress

Az idén a tavalyinál kisebb és az elmúlt évihez képest más területeken várható a gyapjaslepkék hernyóinak inváziója. Köz-ponti védekezésre egyelőre nincs pénz. Riport Csóka Györggyel (ERTI). NOL , Híradó-online, MNO, Ezt.hu,

Több mint 500 millió eurót fektet be az IKEA a következő tíz évben Portugáliában, írta a NOL.

Közel 17%-kal nőtt az építőipar teljesítménye, sőt a szerkezetkész épületek és építmények építése több mint 23%-kal nőtt 2005/2004 összehasonlításában, írta a Magyarország.hu. (A FATÁJ kérdése: hol maradt el ennek a faipari és bútoripari termékek iránti belsöldi keresletre gyakorolt hatása?)

Szakmai fórum volt az erdei holtfa természetvédelmi szerepéről, amiről bővebben lehet olvasni a Forestpress-ben. A zöld szervezetek és egyetemek képpviselői után gazdálkodói oldalról Lomniczi Gergely, a PPRT kommunikációs vezetője elmondta, hogy a parkerdőt évente 5 millióan keresik fel, és emiatt a balesetelhárítás az egyik legfontosabb szempont, ami ütközik a holtfa megtartás igényével. Példaként megemlítette, hogy tavaly négy baleset volt a letört, leeső ágak miatt. A WWF által végzett korábbi közvélemény-kutatás tapasztalatai azt igazolják, hogy a látogatók jelentős része rendben tartott erdőket szeretne látni, s ebbe az erdőképbe nem fér bele a holtfa látványa.

2006-02-20.... FATÁJ gyűjtés


MGYOSZ Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége hírei

A Környezetvédelmi Operatív Program (KOP) 2007-2013 szakmai tervezete. Ez az MGYOSZ-tól érkezett irat 10-15 helyen foglalkozik erdő ügyekkel, ugyanakkor a faiparosokat is érintheti. Különösen a FAGOSZ tagjainak véleményét kérjük a tervezttel kapcsolatban a FAGOSZ titkárságra és az MGYOSZ környezetügyi titkárságra lehetőleg feb.27-ig.
Az elmúlt félév során többször került sor szakmai egyeztetésre abból a célból, hogy a KOP tartalmi elemei megfelelő hangsúllyal és arányban legyenek elhelyezhetők a kialakítandó dokumentumban. A mellékelt anyag(ok) többször egyeztetésre kerültek a KvVM-ben. Az EU-tól és az NFH-tól nagyon szigorú formai és tartalmi iránymutatás került kiadásra az OP kialakításához. Az egyik szigorú feltétel -a programozási kézikönyv szerint- a terjedelmi korlát, mely 50 oldalban maximálja a KOP-ot. Ugyanakkor azzal, hogy az anyag rövid lesz, kellően általánosnak kell lennie, hiszen 7-9 évre tervezünk előre, és azért hogy megtarthassuk a rugalmasságunkat ez az egyik előfeltétel. (egy esetleges OP változtatatás elhúzódhat 2 évig is.) Az előterjesztés letöltése doc állományban (1,1MB).

2006. március 9.
Konferencia a vállalkozás-biztonságról Az MGYOSZ Oktatási Központ Kft. szervezésében március 9-én tartandó konferencián a vállakozásbiztonság, üzleti informáczószerzés és védelem témakörben juthatnak hasznos információkhoz az érdeklődők. Program és jelentkezési lap.

2006. március 6-31.
Brüsszeli MGYOSZ cégakadémia
Az MGYOSZ Oktatási Központ KFT szervezésében MGYOSZ Cégakadémiát szerveznek titkárságvezetőknek, személyi titkároknak és személyi asszisztenseknek. A háromnapos turnusokban Brüsszelben szerezhetnek új ismereteket az érdeklődők. Program és jelentkezési lap.

2006-02-20.... FATÁJ gyűjtés

Utolsó frissítés: 2006-02-26

 

A FATÁJ-online lapot a FAGOSZ titkárság készíti.

Ha valakinek nem lenne pdf fájl olvasásához eszköze: